Bejelentkezés

Kosár

 x 

A kosár üres

Tavaly felmerült a lehetősége annak, hogy folytatódhatna külön kötetben az Y, az utolsó férfi című Vertigo képregény. Aztán jött ez a gazdasági válság, és a tervnek befellegzett. Sokan kerestek meg azzal, hogy nem lehetne-e mégis valamiképpen kiadni ezt a sorozatot. A tavalyi szavazáson, ahol arra kellett szavazni, hogy melyik Kinpin-kötetet várjátok a legjobban, az Y-ra 99-en szavaztak.

Azóta is majdnem minden héten kapok akár privát üzit, akár e-mailt, hogy mennyire jó lenne, ha folytatódna az Y. Mindenkinek azt kellett írnom, hogy sajnálom, de ebben a jelenlegi helyzetben még nem lehetséges. De engem sem hagyott nyugodni a helyzet, úgyhogy kerestem mindenféle alternatív megoldást erre a problémára. Találtam is egyet. De nem lesz gyenge. Laughing

Következzenek a számok: a Vertigo 4-ből, vagyis az utolsó kötetből 505 darab fogyott el eddig. Ebben már az is benne van, hogy az utolsó kb. 50-100 darabot bagóért adtam el, vagyis a reális eladás inkább valamivel 400 fölött van, de legyen 450 (végig optimistán fogok számolni). Ez 700.000 ft buktát jelent.

Reálisan számolva egy új Y kötet buktája ennyi veszteséget hozhat. Talán picit többet, mert sorozatok esetében a csökkenő eladás sajnos állandó tényező. De mindegy, legyen 700. Bár azzal tisztában voltam, hogy ennyi pénzt nem tudok befektetni, illetve kockáztatni, mert azzal a kiadó jövőjét tenném kockára, de azzal a 99 emberrel, akik első helyre tették az Y-t, már bele lehetne vágni. Amennyiben tényleg hajlandóak lennének ők is áldozni rá valamennyit, nem csak én.
Az kellene hozzá, hogy amolyan Y-részvény-szerűen be kéne mindeninek szállnia 2-4000 ft-tal. Ha a 700.000-t nézzük, annyit egészen biztosan nem fogok bevállalni, úgyhogy enélkül nem fog menni. De vagyok annyira fan, hogy azt mondjam, nekem megér 300.000 ft-ot, ha folytatódhatna az Y sorozat. A többit ennek a 100+ embernek kéne összehoznia. Egészen konkrétan úgy képzelem el, hogy közzéteszem, hogy írjon egy mailt az, akinek ez megérne annyit. Ha van 100 ember 4000 ft-tal, helyben vagyunk. Ha lesz 200 ember, akkor elég a 2000 ft fejenként.  Én, a magam részéről megkockáztatnék 300.000-t, ha netán megbukna ismét a sorozat. A többiek pedig 2-4000 ft-ot kockáztatnának vele. Ellenben, ha bejön, akkor lesz újra Y sorozatunk.

Azért ennyire nehéz ez a lépés, mert ez az Y sorozat totálisan egy "wild card", vagyis éppen úgy lehet bukta, mint a Vertigo antológia, de éppen úgy lehet tök sikeres is. Amióta a Vertigo sorozat megjelent, már eljutottunk oda, hogy az olvasók válogatnak: nem vesznek meg minden képregényt, hanem félreteszik a pénzüket arra, ami a legjobban érdekli őket - már túl nagy a választék, nem futja mindenre. Több sorozat meg is szűnt, félbemaradt az elmúlt években, és voltak olyanok is, amikben az olvasók csalódtak. Ez mind egy Y-kötet részére pozitív tényező, arról nem is beszélve, hogyaz antológiák egyértelműen megbuktak itthon, nem lehet tudni, hogy az Y önmagában mennyire lenne sikeres. Akár amiatt is, mert valakik mondjuk ki nem állhatták a Prédikátor szövegét, vagy a Constantine rajzait (mindkettőre hallottam már példákat). Végezetül pedig, a hatalmas árengedményekkel, amikkel az elmúlt években a Vertigókat árusítottam, olyanok is megismerték és megszerették az Utolsó Férfit, akik előtte nem. Vagyis mindent összevéve, valóban totálisan kiszámíthatatlan, hogy egy külön Y-kötet mennyire lenne sikeres itthon.


Nyilván egyszeri dologról van szó, vagyis nem kellene minden kötet előtt ennyit fizetni, csak az induláshoz. Ha látom, hogy vissza tudja hozni a készítés árát a kötet, a többi részt már kifizetem én, de ekkora összeget nem tudok egyedül megkockáztatni. De szeretem annyira a sorit, hogy nekem 300-at megér, adni neki egy újabb esélyt. Ha valaki szintén szereti annyira, mint én, annak talán megér 4000 ft-ot ugyanez. Ha ebből találunk 100 embert, meg fogom venni a következő részeket.


Mielőtt bárki megkérdezné: a könyvet ettől függetlenül meg kell venni, hogy visszajöjjön az ára. Ez amolyan összedobott pénz, ami a folytatáshoz szükséges, és amivel mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy legyenek továbbra is felnőtt képregények Magyarországon.

További részletek: a következő kötet 5 részt tartalmaz (ebből az első már benne volt a Vertigo 4-ben, de egy nagy sztori, úgyhogy nemigen lehet kihagyni), nagyjából 120 oldal és 2990 ft lenne az ára (börzéken 2400 ft).

Tisztában vagyok vele, hogy ez a kezdeményezés némely emberben visszatetszést fog kiváltani, de bevállalom. Mielőtt ide kiírtam volna, a fórumon már megpedzettem a dolgot, és nem tűnik lehetetlennek - olyanok is akadtak, akik csak azért regisztráltak a fórumra, hogy leírhassák: ők benne lennének, ha ezen múlik, hogy folytatódjon itthon az Y.

Ennyit szerettem volna mondani. Nagyon szeretném, ha összejönne, ha lenne annyi ember, hogy megvalósulhasson. Első körben csak egy felmérést szeretnék végezni, hogy van-e annyi ember, amennyivel már el lehetne kezdeni az előkészületeket. Vagyis első körben csak egy e-mailt kellene elküldenie azoknak, akik úgy érzik, hogy nekik megérne a folytatás lehetősége 2-4000 ft-ot. Mindenkinek külön, egyesével válaszolni fogok. Ha pedig összejön annyi, akkor küldök mindenkinek külön egy számlaszámot, vagy címet. Ha nem jön össze akkora összeg, amekkora kell, akkor senkinek nem kell küldenie semmit, hogy felesleges pénzmozgás ne legyen.Elkezdeni viszont csak akkor fogom, ha már összejött, vagyis kérek mindenkit, hogy csak az írjon, aki ténylegesen is kifizetné ezt az összeget. Az e-mail cím:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ha pedig összejön a szükséges összeg, és az Y anélkül is nyereséges lesz, mindenkinek visszaadom a pénzét - vagy akár ingyen kaphatja a következő két Y kötetet.

Egy utolsó megjegyzés a végére: ez egy lehetőség. Ellenben másik lehetőség nincs. Úgyhogy akit nem érdekel, megkérem, hogy hagyja figyelmen kívül az egészet, és tényleg csak az írjon, aki lát benne fantáziát.

Köszönöm!

Hozzászólások   

#21 kaine 2010-04-02 21:58
Örömmel jelentem be, hogy 5 nap alatt megvan a kívánt összeg fele. Egészen pontosan 200.000 ft-nál járunk, hölgyeim és uraim. :-)
Ez már akkor is egy nagyon szép és dicséretes dolog, ha netán mégse jönne össze a teljes összeg. Nagyon jó látni, hogy ennyi embernek szívügye ez a képregény. :cheer: ;-)
#22 kaine 2010-04-03 17:41
Mára pedig megvan az 50. önkéntes is. :-)
#23 kaine 2010-04-05 00:06
Újabb 25.000 ft-ot ajánlott fel valaki (B.A.). :-))))))
233.000-nél járunk. :-)
#24 Andy Lightning 2010-04-05 23:06
Kaine ha a kiadótól rendeljük mind a négy Vertigót, akkór az 3000 ft?
#25 kaine 2010-04-06 22:53
Nem, az csak a börzés, személyes vétel ára volt. Postai úton 1000/db.
#26 kaine 2010-04-06 23:41
Aki oda eljön, azt már fel tudom írni, aki pedig nem, azoknak marad az átutalás, vagy a csekk.
Ha ez mindenkinek megfelel így. ;-)
#27 kaine 2010-04-06 23:42
Ma még további 9 levelet kaptam (ebből 3 csak biztosított, hogy megveszi a kötetet). Ebből ketten is 5000-t ajánlottak fel, valaki pedig 10-et. :-)))
268.000 van jelenleg. Kicsit tartottam tőle, hogy pár nap után leáll a dolog, de szerencsére nem így történt. Jelenleg 60 ember van, aki már jelentkezett, hogy beszállna. :-))
Egyikük adott is egy jó ötletet: ezt az egészet május közepéig hagyom nyitva. Muszáj egy időpontot kiválasztani, mert a végtelenségig nem lehet húzni, viszont nem hagyhatom abba akkor, amikor éppen összejött a 400, mert ha többen is jönnének, akkor lehet csökkenteni a 4000-ből. Úgyhogy május 15. lesz a végső határidő, addigra el fogom dönteni, hogy bele tudok-e vágni, vagy sem (most eléggé bízom benne, hogy igen). :-) Akkor ki is hirdetem, és ha mehet, akkor a legegyszerűbb az lesz, ha a Képregényfesztiválon személyesen kezdem begyűjteni a pénzt.
#28 kaine 2010-04-08 23:03
65-en vagyunk benne, majdnem 300.000-nél járunk. :-))
#29 kaine 2010-04-09 21:41
Ma újabb 3 ember érkezett, túlléptük a 300.000-t. :-) :woohoo:
#30 kaine 2010-04-11 21:10
Kereken 70-en vagyunk hozzá. Már csak 30 kell és indulhatunk. :-)
#31 kaine 2010-04-14 19:30
Sajnos azóta nincs új jelentkező, továbbra is 70-en vagyunk, összesen 313.000 forinttal.
#32 kaine 2010-04-19 21:26
Még ketten jöttek, de így is csak 319.000 van összesen.
Ha vannak olyanok, akik beszállnának, de nincs 4000 forintjuk rá, viszont 1-2 ezerrel mégis csatlakoznának, most jelentkezzenek, hátha akkor mégis összejöhet még a 400.000 május közepére.

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges!

Kosár

 x 

A kosár üres

Keresés

Bejelentkezés

Képregényboltunk

Megnyílt a Kingpin képregénybolt!

1211 Budapest, II. Rákóczi F. út 107-115/C
 

Nyitvatartás:

  • szerdánként 12-19 óráig
  • szombatonként 11-15 óráig
Néhány termékünk postázását nem vállaljuk, ezeket kizárólag boltunkban van lehetőség megvásárolni.

Események

Budapest Comic Con 

Hungexpo

2024. 05. 18-19.

 

53. Fővárosi Képregénybörze

KMO

2024. 07. 07. 

 

 

 

 

 

Előkészületben

  • Hihetetlen Pókember 2024/3 különszám
    Megjelenés: 2024. június eleje
    Lee-Ditko Pókember 2.
    ldp2 00
    Megjelenés: 2024. május vége
    Marvel Legendák 32.
    Megjelenés: 2024. június közepe
    Batman 2024/3
    Megjelenés: 2024. 
    Peter Parker Pókember 19.
    Megjelenés: 2024. július 
    Marvel+ 10.
    Megjelenés: 2024. július



Státusz

KÖVETKEZŐ KIADVÁNYUNK ÁLLAPOTA: 

Peter Parker Pókember 19: fordítás alatt
Marvel+ 10: fordítás alatt
Hihetetlen Pókember 2024/3: rendelhető
Marvel Legendák 32: beírás alatt
Batman 2024/3: tárgyalás alatt
Pókember kötetek 5: szerkesztés alatt
Új Marvel Extra 3: megjelent
Lee-Romita Pókember 2: megjelent
Az Új Bosszú Angyalai 5 - megjelent
Lee-Ditko Pókember 2: nyomdában
Venom 2: megjelent
Titkos Birodalom 2: megjelent
Marvel albumok 14: fordítás alatt

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja.