A legutóbbi Batman kötetünk (Nincs igazság, 2025/3) és a 90-es évek első két Batman filmjének forgatókönyvírójával készítettünk egy interjút. Az interjúért köszönet Vass Róbertnek, a kötet fordítójának.
A Batman: Nincs igazság című képregény új magyar megjelenésének kapcsán kerestük meg Sam Hamm-et, aki a szóban forgó történet mellett Tim Burton két Batman-filmjének a forgatókönyvírója is volt.
Az első filmen végzett írói munkája alapján bízta meg őt 1989-ben Denny O’Neil, a Batman-füzetek akkori, legendás szerkesztője, hogy írjon egy képregényt a karakter első megjelenésének ötvenedik évfordulójára. Így született meg a Nincs igazság (eredetiben: Blind Justice) című sztori, amelyben a Batman legendájával újra ismerkedő író a Bruce Wayne életét vezérlő motivációk lényegét igyekezett megtalálni és bemutatni.
Mivel Mr. Hamm a Batman filmek készítésének kulisszatitkairól rengeteg interjúban beszélt már, most kifejezetten a Nincs igazságról kérdeztük.
(A cikk nem tartalmaz jelentős spoilereket, ám a történet egy-két érdekes részlete szóba fog kerülni.)
—----------------------------------------------------------------------
Kingpin:
Korábbi interjúiban elmesélte, hogy gyerekkora óta Batman rajongója volt, és hogy az első élményei a karakter 60-as évekbeli, könnyed hangulatú tévésorozatához, valamint az akkori, szintén inkább gyerekeknek szóló képregényeihez kötődnek. Pár évvel azelőtt, hogy a Nincs igazság írásához látott, a Batman képregények hangvétele jóval sötétebbé vált, amit leginkább az olyan műveknek szokás tulajdonítani, mint a Batman: Első év (1987) és a Sötét Lovag visszatér (1986).
Mennyire érezte magáénak ezt az “új”, sötétebb Batmant?
Sam Hamm:
Valóban, amikor először találkoztam Batmannel, a történetei elég butuskák voltak.
Az első képregényfüzetemet a nagybátyámtól kaptam ajándékba: a Batman 133. száma volt az, amelyben a „Batwoman reklámügynöke!” című történet kapott helyet. A borítón az extradimenzionális manó, Bat-Mite látható, amint Ace, a denevérkutya hátán lovagol, és egy Denevér-transzparenst lenget, amelyen Kathy Kane denevér-jelmezes portréja látható.
Bat-Mite ördögi terve az volt, hogy aláássa Batman népszerűségét, és Batwomant tegye Gotham legnépszerűbb bűnüldözőjévé.
Egy néhány hónappal későbbi számban egy gonosz tudós négyévessé változtatja Batmant egy fiatalító sugárral - de semmi gond: ő továbbra is harcol a bűnözés ellen, köpenyben, csuklyában, rövid nadrágban és bokazokniban, immáron Bat-Babyként!
Ezt azért már én is kissé hihetetlennek tartottam - hiszen már hat éves is elmúltam!
A tévésorozat a maga könnyed, direkt viccesre vett stílusa és a csatajelenetek illusztrálására alkalmazott híres BIFF! és BAM! feliratok ellenére valójában jobb fogadtatásra lelt a tévénézők körében, mint a képregények, amiket a DC a hatvanas évek elején kiadott.
(Mindig is úgy gondoltam, hogy a keményvonalas Batman-rajongók visszatekintve azért utálták a tévésorozatot, mert az túl pontosan mutatta be az akkori képregények butaságait.)
Ám eközben a képregényekben a karakter fejlődése lassan más irányt vett.
Julius Schwartz vette át a Batman-címek szerkesztői posztját, és Carmine Infantino lett a fő rajzoló. A képregények ezután egy kicsit felnőttesebbek, vagy legalábbis (ahogy ma mondják) „fiatal felnőtteknek” szólóak lettek. Inkább bűnügyi és a nyomozós jellegű történetek domináltak az időutazás, a rózsaszín idegenek, a tengeri kígyók és hasonlók helyett.
Mire én abbahagytam a képregények rendszeres olvasását, Denny O'Neil, Neal
Adams és Jim Aparo már színre léptek, hogy újra komorabb utakra vezessék a karaktert.
Ahogy már máshol is elmondtam, ha egyetlen képregényt kellene említenem, ami a leginkább befolyásolta a Batmanről és a Jokerről alkotott képemet, az minden bizonnyal az O’Neil-Adams szerzőpáros „Joker ötszörös bosszúja” című története volna, amelyben a főgonosz a korábbi vihogó ostobából egyszerre kiszámíthatatlan pszichopatává változott.
(Megjegyzés: A „Joker ötszörös bosszúja” magyarul a Legendás Batman sorozat 44. kötetében jelent meg.)
Az új, sötétebb Batman tehát már 1973-ban megszületőben volt.
Engem is lenyűgözött az 1986-os Sötét Lovag Visszatér, és talán még inkább a Batman: Első év. Ez utóbbi mindmáig a személyes kedvencem, de ahogy te is sugalltad, ezek a történetek a már addig is jelen lévő motívumok új variációi voltak. És akkor már én is dolgoztam a saját verziómon!
K: Még egy pár szót a 60-as évekbeli Batman tévésorozatról! A Nincs igazság újraolvasása közben felfigyeltem néhány szójátékra, odavetett poénra, amik a tévésorozat hangvételét juttatták az eszembe.
(Például: Bruce megjegyzi, hogy a denevérbarlang nem megközelíthető kerekesszékkel, Batman viccelődik azzal, hogy Csonttörő "kicsit már várta" őt…)
Ez szándékos tisztelgés volt? Volt-e a DC-nek bármilyen kifogása ellene? Esetleg Ön szeretett volna a komor helyett egy vidámabb Batman-változatot írni?
S.H.: Nem mondhatnám, hogy konkréten a tévésorozatra gondoltam, amikor néhány viccesebb mondatot szúrtam be a forgatókönyvbe... Minden forgatókönyvíró természetes ösztöne, hogy időnként megtörje a feszültséget, különösen akkor, amikor olyan abszurd helyzetekkel dolgozik, amelyek a szuperhős történetekre annyira jellemzők. Szerintem a Nincs igazság így is elég komolyra sikerült Tim Burton Batman filmjéhez képest - amelynek műfaját én mindig is fekete komédiaként határoztam meg - még ha első látásra nem is tűnik annak!
K: Sokan észrevettük a hasonlóságot a Nincs igazság és a Knightfall című, pár évvel később született Batman-történetfolyam fő cselekménye között.
Volt már lehetősége beszélni a kettő közötti párhuzamokról – akár a DC-vel, akár egy interjúban?
S.H.: A Knightfall megjelenésekor már újra kiestem a képregények világából, így nem olvastam azonnal a történetet. Mire bepótoltam a lemaradást, már többen felhívták a figyelmemet a hasonlóságokra. Bevallom, ez engem a legkevésbé sem zavart sem akkor, sem most. Denny O'Neil, aki a Knightfallt is írta, az egyik gyerekkori hősöm, és megtiszteltetésnek vettem, hogy lehetőségem volt vele dolgozni a Nincs igazságon. Ahogy mindig elmondom, Denny Batman- és Joker-értelmezése meghatározó volt a számomra.
Úgyhogy ha sikerült viszonoznom a szívességet, bármilyen aprósággal is, megtiszteltetés és öröm számomra.
Volt-e valaha olyan érzése, hogy a Knightfall köré épülő felhajtásnak volt bármilyen negatív hatása a Nincs igazság népszerűségére és a későbbi kiadások elérhetőségére?
S. H.: Semmiképpen sem hiszem, hogy a DC részéről bármilyen kísérlet történt volna a Nincs igazság háttérbe szorítására. A Batman: kezdődik című filmben a képregényemben szereplő Henry Ducard fontos szerepet kapott, és a film megjelenésével egy időben megjelent a képregény második, puhafedeles kiadása, majd öt évvel ezelőtt újra kiadták a jelenleg is futó Dark Knight Detective sorozat 3. köteteként.
K.: Most beszéljünk kicsit a rajzokról! Nehéz elképzelni ezt a képregényt bármi mással, mint Denys Cowan nyers, néha rémálomszerű hangulatú rajzaival.
Olvastam, hogy ön a Nincs igazság készítése előtt nem hallott Mr. Cowanről, a DC választotta ki őt a történet illusztrálására. Ennek ellenére volt-e valamennyi beleszólása abba, hogy milyen stílusú rajzolót bízzanak meg a feladattal?
S. H.: Amikor Denny O'Neillel megállapodtunk, hogy írok egy Batman-képregényt, ő megkérdezte, hogy kivel szeretnék dolgozni. Az első választásom Alex Toth lett volna, ám őt nem tudták megszerezni a feladatra, ezért Denny adott egy rövid listát olyan rajzolókkal, akik a véleménye szerint elég gyorsak és megbízhatók. Ezek fontos szempontok voltak, mivel
szoros határidővel kellett dolgoznunk.
Egyáltalán nem ismertem Denys munkásságát, de amint kinyitottam az általa rajzolt The Question sorozat mintaként kapott példányait, tudtam, hogy ő a megfelelő fickó a feladatra!
Imádtam a karcos, noir-szerű stílusát és a kompozíciós készségét. Az első benyomásom az volt, mintha ő inkább illusztrátor lenne, mint képregényrajzoló. Nyilvánvaló volt, hogy nem Jim
Starlin másolásával tanult meg rajzolni.
K.: Mennyire volt már készen a forgatókönyv, amikor megtudta, hogy ő lesz a rajzoló? Befolyásolta-e a rajzoló személye bármilyen módon a forgatókönyv hangvételét vagy ritmusát?
S. H.: Ha közvetlenül nem is befolyásolta, amint megláttam Denys első ceruzarajzait, többet, gyorsabban és jobban akartam írni, csak hogy lássam, mit kezd majd a következő oldalakkal.
Hatalmas motiváló erő, amikor az író látja, hogy egy tehetséges rajzoló milyen részletességet, textúrákat, lendületet tud vinni a nehézkes forgatókönyvébe, és Denys folyamatosan meg tudott lepni.
Bár csak a képregény elkészülte után találkoztunk személyesen, nagyszerű fickónak bizonyult és egy életre szóló barátságot kötöttünk. Még mindig nagyon kedvelem Denys Cowant!
K.: Végül térjünk ki pár konkrét, érdekesebb részletre a képregényből, amelyekről talán még soha nem esett szó!
Van egy két oldalas jelenet, amikor a főgonosz furcsa öltözetben, cilinderben és egy meglehetősen fura, de legalábbis kirívó öltönyben sétál a városban. Nekem van egy elméletem arról, hogy akkor éppen miért így öltözködik ez a szereplő, de érdekelne, hogy az írónak mi volt a szándéka ezzel.
S.H.: Szomorúan be kell vallanom, hogy egyáltalán nem emlékszem, miért viselt az illető akkor cilindert és alkalmi ruhát… sőt, teljesen el is felejtettem ezt a furcsa részletet,
amíg meg nem említetted! Talán egy Denys Cowan improvizáció volt. Azért szívesen hallanám az elméletedet!
K.: Ez esetben - cikk spoilermentes mivoltának megőrzése érdekében - inkább nem fejtem itt ki. Nézzünk egy másik furcsaságot!
A történet egy pontján említik, hogy a Wayne kastély egyik íróasztalának fiókjában újságkivágásokat találtak. Ez nekem valamiféle utalásnak tűnik, de nem tudtam rájönni, miről van szó. Megosztaná velünk?
S. H.: A következő oldal 3. képkockáján egy csomó üres papír látható… Ezek elvileg kivágott újságcikkek lennének Thomas és Martha Wayne meggyilkolásáról. Bruce egy lezárt íróasztalfiókba rejtette őket a titkos kapcsoló mellé, amely a Denevérbarlangba vezető átjárót nyitja. Sajnos kiváló szövegbeírónk, Todd Klein, elfelejtette a papírokra írni a címsorokat, és a DC-nél senki sem vette észre a hibát, mielőtt a szám nyomdába került volna.
K.: Hűha! Kár, hogy csak az új magyar kiadás megjelenése után beszélünk, különben a miénk lenne az egyetlen verzió, amelyben orvosolva van ez a malőr! Még érdekesebb a dolog, ha tudjuk, hogy a füzetes megjelenés után, a gyűjteményes kiadáshoz a DC pár apróságot módosított a történet rajzain - ám az említett papírok a legújabb kiadásban is üresek!
Érdekességként még annyit, hogy a fent említett oldalakat az első, 1989-es magyar kiadásból a szerkesztők mind kihagyták. Összesen tizenegy oldal maradt ki a teljes képregényből.
S. H.: Tényleg? Kíváncsi vagyok, melyik az a tizenegy oldal! Ha írás közben azt éreztem volna, hogy a történet ilyen sok jelenet kihagyásával is értelmezhető marad, valószínűleg én magam is kihagyom őket!
